Godox AD300PRO bemutató

Godox AD300PRO
Godox AD300PRO

Ismét nagyot dobbantott a Godox, az új AD300PRO vaku nagyon kompakt méretűre sikerült, érződik, hogy fejlesztése során kellő hangsúlyt fektettek a részletekbe és természetesen figyeltek arra is, hogy jól illeszkedjen a meglévő palettába.

Az AD sorozat (a cikk írásakor) így már négyféle teljesítményben érhető el:
AD200 / AD200PRO – 200 Ws
AD300PRO – 300 Ws
AD400PRO – 400 Ws
AD600B/BM / AD600PRO – 600 Ws

Ahogy egyre jobban megismerkedünk ezzel a vakuval felfedezni vélünk vonásokat az AD200 és az AD400PRO vakuból is.
Akik már használják az AD200 vakut azoknak az akkumulátor ismerős lehet, ugyanaz az akksi került az AD300PRO vakuba is. Forma világában pedig az AD400PRO vakura hajaz. De nézzük is részleteiben!

Külső, fizikai méretek

Az AD300PRO tényleg nagyon kompakt, rövidebb mint az AD200 fejjel együtt. Teljes hossza (villanócsővel és az üveg védő burával együtt) 190 mm.
Mindhez körülbelül egy 10 cm-es átmérő társul (90 mm szélesség és 100 mm magasság).
A vaku alsó részén látható kiemelkedés az akkumulátor fészkét rejti. Az akkumulátor a készülék hátsó része felől cserélhető és ahogy már korábban írtam, méretében megegyezik az AD200/AD200PRO akkumulátorával.
Típusszáma WB300P (14,4V, 2600mAh).
A vaku alsó részére lehet rögzíteni a döntést és az ernyő befogatást is magában foglaló állvány csatlakozást. Bármikor könnyedén levehető, így még kisebb a mérete és kézben fogva is könnyedén tartható.

Újdonság a többi AD vakuhoz képest, hogy a villanócső és az üveg védő bura itt nem egyben van, ez is hozzájárul a kis mérethez, ezzel is nyert a gyártó néhány centimétert.
Az alap reflektor itt is a csomag része, ami tökéletesen illeszkedik a vaku vonalához.

Fényformáló csatlakozás

A Godox saját fényformáló csatlakozása

A kis méret kis fényterelő csatlakozást is kíván. Az AD400PRO vakunál bevezetett Godox fényformáló csatlakozást megkapta az új vaku is. Jelenleg ernyőként nyitható softbox 65 és 85 cm-es változata, szűkítő, kétféle reflektor és méhsejtrács / színfólia készlet érhető el ezzel a csatlakozással.
Természetesen a jól bevált Bowens (S-Type) csatlakozás sem maradhat el, melyet akár kétféle módon is megkaphatunk.

AD-BW adapter az AD300PRO vakun

AD-BW adapter egy fixen csavarokkal rögzíthető Bowens csatlakozás míg az S2 adapter használatával lehetővé válik a fényformálók fókuszálása is.

Fényformálók fókuszálási lehetősége S2 adapter segítségével

Technikai paraméterek, képességek

A vaku áramellátását egy 2600 mAh-ás 14,4V-os akkumulátor látja el. Feltöltési ideje maximális erejű villanást követően 1 másodperc. Teljesen feltöltött akkumulátorral 350 teljes erejű villanás érhető el, ezt a beállítófény használata csökkenti.
Az AD300PRO vaku 300Ws teljesítményű, a villanás erőssége 9 fényérték átfogásban tizedblende pontossággal szabályozható (1/1 – 1/256).
Mint minden PRO jelzésű Godox vakuban, ebben is megtalálható a „Color Stabil Mode”, ezt aktiválva a villanások színhőmérséklet eltérése nem nagyobb mint +/- 100 Kelvin.
Természetesen élvezhetjük a TTL és HSS funkciók előnyeit is Xpro vagy X2 (X1) kioldókkal. TTL módban a fényképezőgép beállításait és a környezeti fényt figyelembe véve állítja be a villanás erősségét. a HSS mód lehetővé teszi a vakuszinkron időnél rövidebb zársebességeken történő használatot, egyszerűen elmondva vidáman vakuzhatunk tűző napsütésben, ellenfényben vagy nyitott rekeszű objektívek használatakor is.
Természetesen lehetőségünk van manuális módban a vaku fényerejét tetszőlegesen állítani, választhatunk „multi” stroboszkóp módot is. Elérhető a második redőnyre történő vakuzás és a késleltetett villanás (delay) is.

Távvezérlés, kioldás

Manapság már csak a rádiós kioldásnak van értelme, itt sincs ez másképp. A jól ismert Godox Xpro és X2 (vagy korábbi X1) kioldók használatával élvezhetjük a vaku fényképezőgépről történő vezérlését és a beállítások módosítását anélkül, hogy folyamatosan a vakunkhoz kellene szaladgálnunk. Canon , Nikon, Sony, Fuji, Olympus, Panasonic, Pentax gépekkel is együttműködik.

LED beállító fény

A LED beállítófény is megváltozott, most már nem csak a teljesítménye de a szín hőmérséklete is változtatható 3000 – 6000 Kelvin tartományban tíz lépésben. 12 Watt teljesítménye egyszerűbb videózási feladatokat is lehetővé teszi.

A vaku kezelése

Elgondolkodtató, hogy érdemes e egyáltalán írni erről. Ezeknek a vakuknak gyakorlatilag csak a kioldókkal együtt van értelme a használatnak, onnan pedig szinte minden beállítás elérhető.

A kezelőfelület letisztult, könnyen átlátható. A kijelző bal oldalán fentről lefelé a MODE, Menü és a modellfény állítás gombja található, alattuk a beállítótárcsa. A Jobb oldalon fentről lefelé a csoport és csatorna, a vezeték nélküli mód és HSS gomb, Teszt gomb majd a bekapcsoló gomb található.

Videó

AD300pro vaku éles bevetésen

A csomag tartalma

  • Godox AD300Pro vaku
  • WB300P akkumulátor
  • üveg védőbúra
  • alapreflektor
  • hálózati töltő az akkumulátorhoz
  • hálózati kábel a töltőhöz
  • állvány felfogatás
  • hordtáska

Ár

A Godox Ad300PRO vaku ára a felsorolt tartozékokkal együtt bruttó 225.990.- Ft.

Similar Posts