Fénysuli – 2. rész: A fény karaktere

A második részben picit távolodunk az unalmas fizikától, és a fény minőségét kezdjük el boncolgatni.

A fény karaktere

Kezdek bajban lenni ezekkel az alcímekkel, mert innentől már nem igazán vannak egyszavas leírások. Ez a szekció arról fog szólni, hogy megkülönböztetünk kemény fényt és lágy fényt. A fény karakterének e két véglete létezik, a köztük lévő „játék-lehetőség” gyakorlatilag végtelen. Egyik sem jobb vagy rosszabb, mint a másik, csak különböző, mindkét véglet másra alkalmas. Ha valaki azt mondja, hogy a lágy fény jobb, az téved. Ha valaki azt mondja, hogy „én lágy fénnyel szeretek fotózni”, az ugyan lehet stílus kérdése is, de sok esetben csak arról van szó, hogy kemény fénnyel fotózni nehezebb, és az illető inkább a „fool-proof” lágyfényt részesíti előnyben, mert fél kemény fényt használni.

Az, hogy a fény karaktere milyen, attól függ, hogy a fényforrásunk mekkora méretű. Ez lehet pontszerű fény, és lehet nagyméretű fényfelület. A pontszerű fényforrás produkál kemény fényt, a felület pedig lágy fényt.

Kemény fény

A két legkeményebb fény szinte mindenki számára elérhető. Az egyik maga a direkt napsütés, a másik meg – röhögni fogtok – a mobiltelefon „vakuja”. Semmilyen más, hétköznapi fényforrással nem lehet olyan szép árnyékkontúrokat kreálni, mint egy mobiltelefon apró lámpájával, mivel viszonylag erős, de nagyon pici. Egyszer próbáljátok ki. A kemény fény jellemzője ebből már ki is derül: pontszerű fényforrásból érkezik, és kemény, éles kontúrral rendelkező árnyékot produkál. Ez az átka, de ez az előnye is. Átka azért, mert mindent megmutat, azt is amit néha inkább elfednénk (ti. ráncok, pattanások stb), előnye azért, mert a test, az arc idomait nagyon szépen ki lehet hangsúlyozni vele.

Portré kemény fénnyel

A kemény fény további jellemzője, hogy a távolság függvényében négyzetesen csökken, vagyis ha nem távoli, erős fényforrásunk van (nap), hanem közeli gyengébb (vaku), akkor nagyon hamar fogy a fény, ahogy az alanyunktól távolabb helyezzük a vakut, illetve jóval erősebb lesz a hatása, ha közelebb visszük. Ez például akkor is problémát jelenthet, ha egy ilyen fénnyel világítunk meg egészalakot, ugyanis ilyenkor ha fejmagasságban megfelelő a fényerő, az biztos, hogy a lábak felé már kevés lesz (feltéve ha meg akarjuk mutatni a fotón pl a nadrágot is, mert mondjuk egy divatárucégnek fotózunk). Ha viszont jó messze visszük a vakut és nagyot durrantunk vele, akkor pár méter távolság nem fog olyan látványos változást eredményezni (cserébe elképzelhető, hogy olyat is megvilágítunk a környezetből, amit nem akarunk). Azt viszont tudni érdemes, hogy minél távolabb visszük a fényforrást, egyre inkább pontszerűvé válik az alanyunkhoz viszonyítva, így egyre keményebb lesz a fénye.

Jellemzője még a kemény fénynek, hogy miután kemény, kontrasztos fény-árnyék hatást eredményez, és ezt nem csak globálisan teszi, hanem lokálisan is, magyarul szépen kirajzolja az apró részleteket, ezért a kemény fénnyel világított fotót a szemünk élesebbnek érzékeli.

Lágy fény

Ha nem pontszerű a fényforrásunk, hanem – ahogy mondani szokás – felülettel világítunk, lágy fényt kapunk. Ez azt jelenti, hogy a fény okozta árnyékok kontúrjai átmenetesek lesznek. Portréfotózásnál, főleg hölgyek esetében előszeretettel alkalmazzák jótékony hatása miatt, ugyanis kevésbé emeli ki a ráncokat, bőrhibákat. Lágy fényt adhat a felhős ég, vagy a kék égbolt, ezek a legnagyobb felületek, amit használhatunk, de adhat ablak is (persze amelyiken nem süt be közvetlenül a nap), illetve ha mesterséges fényforrást használunk, adhat például négyszögletű softbox, nyolcszögletű oktobox, ernyő, de adhat egy fal, vagy egy derítőlap is amire rávillantunk, vagy rávilágítunk. Értelemszerűen minél nagyobb a fényforrásunk (felületünk), annál lágyabb lesz a fényünk, annál kevésbé dominánsak az árnyékaink, bizonyos esetben még akár el is tüntethetjük azokat.
A lágy fényre kevésbé jellemző a távolság okozta fényveszteség. Ha végtelen méretű világító felületünk lenne, egyáltalán nem lenne jellemző rá, ugyanis minél messzebb mennénk a fényforrástól, annak annál nagyobb része világítana meg minket, tehát a ránk eső fény mennyisége nem változna. Ezt hívják Lambert-effektusnak, csak hogy tudjátok 🙂 De mivel nem létezik végtelen méretű felület, ezért azt mondjuk, hogy a lágy fény használata kevésbé érzékeny a távolságra, mint a kemény fény, de itt is vannak határok: minél messzebb viszünk például egy softboxot az alanytól, annál inkább tendál a pontszerű fényforrás felé, így keményedik a fénye.
(Oké emberi léptékkel mérve létezik végtelen méretű fényforrás, az égboltot végső soron annak tekinthetjük, ergo teljesen mindegy hogy felhős időben 100 méter magasan, vagy épp a talajon fotózunk valakit, pont ugyanannyi fény lesz rajta).
A fent leírtakból kiindulva viszont elmondhatjuk, hogy a kevésbé kontrasztos fény-árnyék viszony miatt a lágy fénnyel megvilágított fotót kevésbé érzékeli a szem élesnek.

Portré lágy fénnyel

Melyik mire jó tehát? Nyilván ha van egy jó 40-es női portréalanyunk, aki nagyon nem szeretne 40 évesnek látszani, akkor a lágy fényt használjuk, hogy minél kevésbé hangsúlyozzuk a ráncait. Ha viszont egy szálkás testű pasit fotózunk, használhatunk keményebb fényt, így minden egyes izom látszani fog, ha ügyesek vagyunk még azok is, amikről a fotóalanyunk se biztos hogy tudott. 🙂 Ugyanez igaz, ha olyan tárgyat fotózunk, aminek strukturált a felülete, azt illik bemutatni fotón, ilyenkor használjunk keményebb fényt, ami a fény-árnyék játékkal rögtön térbelivé varázsolja a tárgyat és annak felületét.